Történt egyszer, hogy komoly szakmai vitába kerültem egy habzó szájú szabadbölcsész ismerősömmel, aki szerint a mainstream filmek értékelése teljesen esetleges. A siker és az elismerés bevételen és nézőszámon alapszik, így hát értelmetlen érdemben foglalkozni velük. Én és a pocakomban lögybölődő másfél liter soproni heveny asztalcsapkodások közepette adtunk hangot nemtetszésünknek. Kifejtettem, hogy míg a művészfilmek épphogycsak, a mainstream (félreneértsd, nem csak hollywoodi) filmek abszolút helytállnak, mint korrajzi kellékek, így egyenesen kötelező foglalkozni velük, ha az ember helyes képet akar alkotni korunk popkultúrális helyzetéről.

No ezután történt, hogy egy fél évet a vad nyugaton töltöttem, egy öreg faházban Chicago mellett. Lakótársaim, a hatvanéves feminista és négy macskája elől menekülve magamra zártam esténként a padlásajtót, és unalmamban kitaláltam, hogy filmkritikai webisode-okat fogok gyártani az otthon maradt ismerősöknek. Ez lett a Hollywood Hírügynökség. A szerencsések, akiket szembeállított a sors e négy részes animációs sorozattal, általában jó visszajelzéseket hajigáltak felém, így volt merszem azt gondolni, így vagy úgy, de érdemes továbbéltetni ezt az ötletet. Valahol valahogy van helye a világban.

Végül, Budapestre visszatérvén egy KomMédia órán felmerült a kérdés, vajon lehet e olyan írott kritikai sorozatot készíteni, melytől nem zuhan a nyáladzó unalom félálomszerű állapotába az átlag olvasó. Valljuk be, ez nem igazán könnyű dolog, egy többoldalas kritikát a kutya se olvas el, az Exit-es szösszenetek meg olyan informatívak mint egy tál zabkása. A kettő variáció között van valahol az "élvezhető de nem lefárasztó" arany középútja, én pedig feladatként kaptam e út kiaknázását. Kapva kaptam az alkalmon, és újraélesztetem a Hírügynökséget.

Így állunk tehát, hosszas gondolkozás után úgy vélem, van értelme, helye és célja egy alapvetőleg individuum központú filmkritikai blognak, mely hétről hétre nekirohan egy itthon frissen bemutatott filmnek, és színlelt professzionalizmustól teljesen mentesen elmondja a kedves olvasónak, hogy mi a fasz van. Helyet kap majd az információ, a vélemény, és az elfogult gyűlölködés / örömóda is, pont úgy, ahogy a nézőkben is vad harcot vív az objektív szemlélődő és a szubjektív rajongó. Szóljon hát a nóta, elsőként lássuk a fent említett négy animációt.